Citatum• Idézetek
A határtalan mindenséget mindenki saját maga alakítja önnön személyiségével és látásmódjával. Mert aki nem látja a színeket, annak szürke lesz a világ - pedig vannak színek -, s aki nem hallja a hangokat, annak néma lesz a világ - pedig van zene, lét
Koa-könyvek -
Anne egy idegen kikötővárosba kerül, ahol megtapasztalja, milyen pénz nélkül teljesen kiszolgáltatottnak lenni. A másik szál már 2010-ben játszódik. Harry, a történelemtanár válása után a patak mentén található öreg malomházba költözik. Családfát kut
Tán Ferenc Gergő: Kirándulás - poet.hu
Képzeld, pont erre a pályázatra készült eredetileg a vers, mert a zene is közel áll hozzám. Megírás után fel akartam tölteni, de kiderült, hogy nem ingyenes, ezért elálltam ettől a gondolattól, de erre a felületre minden további nélkül feltöltöttem.
Nero utazós blogja – from Italy
Még mindig rajta van a bokámon az a színes sodort fonál, amit egy szenegáli sráctól kaptam a toszkán tengerparton még októberben, és ami azóta is minden egyes nap emlékeztet arra, hogy milyen szentimentálisan élvezetes volt beutazni Olaszországot egy
kirándulás | faktor.hu
Pénz. Több mint 4 milliárd forint várja szombaton a játékosokat; Extrém magas összeg várja a játékosokat szombaton; A Szerencsejáték Zrt. műsorvezetői ezeket az álmaikat váltanák valóra a rekord lottófőnyereményb
Látnivalók - Prague Tourist Guide
Prága városnézés tekintetében sokat kínál, mivel bárhová néz, jóformán mindenhol érdekes látnivalókat talál. Az alábbiakban felsoroljuk a LEGINKÁBB ajánlott nevezetességeket. Ezek a LEGNAGYSZERŰBB látnivalók és kihagyhatatlanok bármilyen prágai kirán
Krúdy Gyula: Álmoskönyv - Tenyérjóslások könyve
Azálombeli nő habozás nélkül bevallja életkorát is - azért rakták a régi kislutrin annyiszor a 25-től 30-ig érő számokat, mert a nők nem öregednek tovább. Az álombeli nő sírva panaszolja el gyermekeit, akik a másvilágra mentek, mielőtt apró lábaikkal
BRDSZ | Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók ...
Először is elnézést kérek, hogy írásbeli dolgozatom felolvasását fogom elkövetni annak ellenére, hogy leginkább papír nélkül szoktam beszélni. 30 évet összeszedni és nem nagyon tévedni: itt nem elég az emlékezetre hagyatkozni.
Törökország nyaralás | Start Utazás török utak rovat
Bármilyen valuta korlátozás nélkül bevihetõ Törökországba, de javasoljuk, hogy ha nagyobb összegû készpénzt visz magával, tegyen írásban nyilatkozatot. A személyes használatra szolgáló tárgyak vámmentesen bevihetõk (ide tartozik pl. 200 db cigaretta,
Szádelői-völgy - Egynapos kirándulás és túra Szlovákia ...
Szádelői-völgy - Egynapos kirándulás és túra Szlovákia Grand Canyonjában Szlovákia, Európa, Szádelő -Szlovákia vadregényes vidéke a Szádelői-völgy. Hangulatos völgye és gyönyörű fennsíkja ideális kirándulóhely minden évszakban. Egy hatalmas barlangre